Autóvásárlásra kerestek legtöbben júniusban személyi kölcsönt a Bank360 oldalán elvégzett kalkulációk alapján – írja közleményében a pénzügyi szakportál. Tavaly júniusban még egyértelműen a hitelkiváltásé volt a főszerep, tavaly nyár elején még ez tette ki a keresések 47 százalékát. A második legnépszerűbb hitelcél tavaly az autóvásárlás volt (38,8 százalék), amit a lakásfelújítás (10,6 százalék) és a szabad felhasználás (3,5%) követtek a sorban.
Ezzel szemben idén júniusban autóvásárlásra kerestek kölcsönt 59,3 százalékos részaránnyal, ami 20,5 százalékpontos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Ezzel párhuzamosan a hitelkiváltás a második helyre szorult – ennek a hitelcélnak a részaránya 31,7 százalékra csökkent (-15,3 százalékpont). Ennek ellenére továbbra is sokan dönthetnek korábbi hitelük kiváltásáról, legalábbis a 2025. első negyedévre vonatkozó jegybanki adatok szerint még nőhetett is az ilyen ügyletek aránya az előző év azonos időszakához képest.
A lakásfelújítás megőrizte harmadik helyét, igaz ezen keresések részaránya 10,6 százalékról 5 százalékra csökkent, míg a szabad felhasználás részaránya 3,5 százalékról 4 százalékra emelkedett.
A futamidő csökkent, az átlagos jövedelem nőtt
A Bank360 oldalán végzett kalkulációk alapján elmondhatjuk, hogy a személyi hitelek átlagos futamideje 5 év, vagyis 60 hónap körül alakul. Tavaly júniusban ez az érték még 62,4 hónap volt, ami idén júniusban 59,8 hónapra csökkent (-4,2 százalék).
Jóval nagyobb változás figyelhető meg az átlagos jövedelemmel kapcsolatban. Ez 2024 júniusában még csak 384 156 forint volt, tavaly ekkora jövedelemmel kalkuláltak az oldal látogatói, szemben az idén júniusi 430 591 forinttal, ami 12,1 százalékos emelkedést jelent.
A Bank360 személyi hitel kalkulátorának adatai szerint idén júniusban 2 044 283 forint volt a kalkulációk súlyozott átlagos hitelösszege. Ez csak egészen minimálisan, mindössze 0,3 százalékkal múlja felül a 2024. júniusi 2 037 274 forintos átlagos hitelösszeget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik