Hétfőtől a korábbi 4,5 százalék helyett fix 3 százalékos kamatozással érhetnek el három likviditási típusú hitelt a Széchenyi Kártya Programban a kis- és középvállalkozások. Emellett a beruházási típusú konstrukciók közül a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximális hitelösszege a korábbi 140 millió forintról 150 millió forintra emelkedik - hívta fel az érintettek figyelmét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
A kkv-k számára hétfőtől elérhető új finanszírozási csomagban minden választható terméknél legalább 150 millió forint értékű forrás áll rendelkezésre vállalkozásonként.
Kapcsolódó
A likviditási típusú hiteleknél az eddig is működő konstrukciók, a Széchenyi Kártya MAX+ és a Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ folyószámlahitelek, valamint a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ kamata csökkent 3 százalékra, mindháromnál 1 millió és 250 millió forint közötti hitel vehető fel a jövőben.
A beruházási típusú finanszírozásoknál a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximális hitelösszege a korábbi 140 millió forintról 150 millió forintra emelkedik.
A feltételek is kedvezőbbé váltak nemrég, lehetővé téve a vállalkozások számára, hogy akár 20 százalékos emelt összegű utolsó tőketörlesztő részletet igényeljenek. Emellett rugalmasabbá válnak a hitelcélok, például szélesedik a bérelt ingatlanon történő beruházások megvalósításának lehetősége, tovább támogatva a kkv-k fejlődését.
A Széchenyi Beruházási Hitel Max+, a Széchenyi Lízingkonstrukció MAX+ és az Agrár Széchenyi Beruházási MAX+ terméknél maradt az 1 millió és 500 millió forint közötti igényelhető hitelösszeg. Mind a négy beruházási hitelnél eddig is 3 százalékos volt a kamat.
A Széchenyi Kártya Program keretében az egyes vállalkozások által igényelhető hitel maximális összege a vállalkozás jellemzői, például pénzügyi mutatói és a banki hitelbírálat függvényében változhat, így gyengébb indikátorok esetén nem kaphatják meg a hiteltípusban elérthető maximális összeget. Ez a rugalmas megközelítés biztosítja, hogy minden kkv a saját kockázati profiljának megfelelő, fenntartható finanszírozáshoz jusson hozzá, miközben a program továbbra is prioritásként kezeli a versenyképes növekedést és likviditási támogatást.
A vállalkozások a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. teljes országos lefedettséget biztosító hálózataiban igényelhetik a hiteleket.
A fix 3 százalékos kamatozású hitellehetőséget a hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke jelentette be. A kormányfő és az MKIK elnöke erről is beszél majd hétfőn reggel 8 órakor az Economx.hu-n.
Orbán Viktor a stúdiónkban: újabb adócsökkentésekről, agyas magyarokról és az euró bevezetéséről beszélt
Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke adott exkluzív interjút az Economxnak, amit hétfőn reggel 8-tól láthatnak a YouTube csatornánkon. Addig mutatunk egy kis ízelítőt a beszélgetésből. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben