Október 6-tól jön egy kis- és középvállalkozások által elérhető 150 milliós felső értékű hitel, amelyet a Széchenyi-kártyához kapcsolódóan lehet felhasználni, és a kamata fix, 3 százalékos – jelentette be Orbán Viktor. Beérett a kormány és az MKIK első látványos gyümölcse – mondta a kormányfő Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyet Nagy Elekkel, az MKIK vezetőjével tartott.
60 milliárd forint
A 2025-ös évben 250 milliárd forint megy a Széchenyi Kártya Programra, jövőre a kormány kamattámogatás címén a Kavosz felé 320 milliárd forintot fizet ki, ebben benne van az új intézkedés extra 60 milliárd forintos kamattámogatása – tette hozzá újságírói kérdésre.
Nagy Elek, az MKIK elnöke elmondta, a vállalkozásoknak kiszámítható környezetre van szükségük, a kormánnyal kötött megállapodás ezt segíti elő. Emlékeztetett arra, hogy a kamara folyamatos kapcsolatban van a különböző minisztériumokkal. Nagy Elek többször is hivatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterre, akivel aktív kapcsolatot ápolnak és minden intézkedés részleteit közösen dolgozzák ki.
„Ha a gazda gazdag, akkor az ország is gazdag”
– fogalmazott Nagy Elek.
A kamarai elnök szerint az elmúlt évek viharai – a koronavírus, a háború, az energiaválság, az infláció – próbára tették a kkv-k idegeit és pénztárcáját. Szerinte a Széchenyi Kártya fontos mentőöv volt, most viszont lehetőség lesz arra, hogy a vállalkozások ne csak alkalmazkodjanak, hanem proaktívan formálják a saját gazdasági környezetüket.
Orbán Viktor szerint a repülőrajt azért csúszott, mert Donald Trump nem tudott békét teremteni, a kkv-k hitelezését már januárban szerette volna elkezdeni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram