Teljesen megszűnik januártól a papíralapú számlázás a vállalkozások esetében, a cégeknek pedig gondoskodniuk kell ezek megfelelő tárolásáról - hívta fel a figyelmet a Hitelfórum.
Bár az Európai Bizottság korábbi javaslatcsomagja azt is előirányozza, hogy a villany- és gázszámláknak olyan formátumban kell majd érkezniük, amely támogatja az automatikus, elektronikus adatkinyerést, a jövő év elején életbe lépő hazai szabályozás ezt még nem teszi kötelezővé a szolgáltatóknak.
Így előfordulhat, hogy akár sima pdf-ben is kaphatnak majd számlát a vállalkozások.
"Fontos kiemelni, hogy a fizetési kötelezettség nem szűnik meg akkor sem, ha az elektronikus számlát a vállalat - nem igazolhatóan - nem kapja meg, vagy nem veszi észre. Ezért különösen fontos, hogy olyan kapcsolattartási felületeket találjunk, amelyek lehetővé teszik a gördülékeny ügyintézést" - nyilatkozta a portálnak Fejes Tibor, az Audax Renewables ügyvezető igazgatója.
Jelenleg a hazai kis- és középvállalkozások alig 13 százaléka használ elektronikus számlázást a közüzemi díjak esetében.
A lap úgy véli, hogy a kötelező digitalizáció nem csak a számlabefizetések módján változtat majd, de a későbbiekben hatással lehet a banki tranzakciókra, a könyvelésre és a dokumentumkezelésre is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket