A gazdasági igényekhez igazodva két új szakmával bővülhet a Szakmajegyzék, az egyik a dinamikusan fejlődő magyar filmiparban, a másik a nagy múltú magyar édességiparban hivatott biztosítani a megfelelő szintű szakmai ismeretekkel rendelkező utánpótlást – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel.
A közlemény szerint a vonatkozó jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése megkezdődött.
A "Digitális festő és média designer"
- egy versenyképes, kreatív szakma, amely ötvözi a művészi érzékenységet és a csúcstechnológiát a 21. század vizuális iparágaiban. A szakemberek tevékenysége kiterjed a filmes utómunkákra, a játékfejlesztésre és a folyamatosan fejlődő virtuális valóság rendszereire.
„A folyamatos filmipari fejlesztések nyomán Magyarország évente több mint százmilliárd forintos költést vonz és a filmipar ma több mint húszezer embernek ad itthon munkát. A szakképzés feladata, hogy kiszolgálja ezt a dinamikusan fejlődő iparágat is" – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár.
Az "Édességipari technikus"
- ipari és kézműves környezetben készít és gyárt édességeket, beleértve a gépi és kézi tartós desszerteket, csokoládémasszákat, bonbonokat, krémtöltelékeket, drazsékat, cukorkákat, karamellákat, süteményeket és teasüteményeket. Munkája során számításokat végez, ellátja a raktározási és csomagolási feladatokat.
„Feladatunk a nagy múltú magyar iparágak támogatása is, ez indokolja az édességipari szakemberképzés technikumi szintű bevezetését. A megújult szakképzési rendszerben folyamatosan egyeztetünk a gazdaság szereplőivel és figyelemmel kísérjük a gazdaság igényeit, a technológiai változásokat. Feladatunk, hogy ezekre a változásokra reagáljunk és képzéseink révén megfelelő szintű tudással rendelkező fiatalokat készítsünk fel a munkaerőpiacra"
– idézte a KIM az államtitkárt.
Agyelszívás boríthatja meg hosszabb távon a gazdaságot
Megközelítő becslések szerint mintegy félmillió magyar dolgozik jelenleg külföldön, sokan közülük nem is szeretnének hazajönni. Márpedig az agyelszívás hatásai a gazdaság jövőjére nézve is igen komolyak. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba