Hatalmas kihívásokkal néz szembe a védelmi ipar egész Európában, ahol a nagyszabású újrafegyverkezési tervek megvalósításához már javában zajlik a vállalatok toborzása, és egyre több a tehetségeket átcsábító, hosszú távú program, amire a pályamódosítók is építhetik a jövőt.
Német álláspiaci szakértők rámutattak: az elkövetkező években több százezer új, szakképzett munkaerőt szippant fel a több iparágat érintő védelmi szektor, ami látványosabb átalakulást idéz elő a munkaerőpiacokon, mivel az igény évekre előre garantált, ám a szakemberhiány nehezen leküzdhető, ahogy a baby boomerek nyugdíjba vonulnak.
Ezért fő nyugati partnerünknél a HR területekről már kiszivárgott, hogy az EU szerte elsődleges célok megvalósulásához mely szakmák iránt különösen nagy a kereslet.
Új távlatok az értékesítőknek, de a mérnökök is készülhetnek
A védelmi ipar elsősorban a termelés, a kutatás, a fejlesztés és az értékesítés területein toboroz szakembereket egész Európából, ez pedig nagyon széles körben meghatározza az igényeket és helyzetbe hozza az álláskeresőket – rántotta le a leplet Németország egyik elismert HR cége, a Heinrich und Coll fejvadásza a Handsblattnak.
Eva Brückner szerint ezen belül is, az elkövetkező hónapokban elsősorban értékesítőkre lesz szükség például Németországban, ahol a szövetségi kormány nagyszabású védelmi tervei elsőbbséget élveznek, és kellenek a szakemberek az állami megrendelések előkészítéséhez.
Erre pedig minden, németül jól beszélő, tapasztalatokkal rendelkező értékesítő esélyes lehet, külföldről is.
Mint sorolta, a németországi projektek megvalósításához emellett beszerzési és mérnöki személyzetre, új termelési vezetőkre is óriási szükség van.
Akkora az elán, hogy lecsapnak más iparágakban is
Mivel a konkrét feladatok már tornyosulnak a védelmi ipar szereplőinél, több szinten is, ezért a toborzási folyamatok várhatóan felgyorsulnak, mivel a cégek versenyre keltek és a pozíciók mielőbbi betöltésére törekednek.
Már más ágazatokban is kivetették a hálót a személyzetisek, akik például az olyan kapcsolódó területeken is komoly ajánlatokkal környékezik a szakképzetteket, mint az orvostechnika, a gépészet és az üzemmérnökség.
A jelentős átalakulásban lévő autóipar munkavállalói is számíthatnak megkeresésekre, és az sem gond, hogy az átálláshoz költséges átképzési programokra van szükség – már erre is alakul egy külön szolgáltatói kör.
A védelmi ipar sajátos követelményei miatt különösen nehéz szakembereket találni a gyártás és a mérnöki tudományok területén, ezért ezek az állások különösen értékesek – jegyezte meg Brückner.
Keletről kevésbé, tőlünk viszont tárt karokkal fogadnak
Már jelentkezők is szép számmal vannak az elkövetkező években biztosnak mondható állásokra a fegyverkezési, hadiipari cégeknél, azonban – képzettsége ellenére – nem mindenki juthat gyümölcsöző lehetőséghez.
Például a jogi korlátozások kizárják az olyan országokból érkező kérelmezőket a németeknél és más nyugati országokban, mint Oroszország, Kína, Irán, Irak, Szíria és Afganisztán.
A fejvadászok tudják: a cégek innen azért nem fogadnak munkavállalókat, hogy ezek az országok nehogy információkat zsaroljanak ki az állampolgáraiktól – például az idegenben élő családtagjaikról, vagy szenzitív technológiai folyamatokról.
Viszont az uniós országokból komoly esélyekkel indulnak az álláskeresők – a fejvadász példaként említette Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot, de a trend akkora, hogy a védelmi cégek Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is nagy erőkkel keresnek munkatársakat.
A nők is komoly esélyekhez juthatnak
A személyzeti tanácsadó arra is rámutatott, hogy – bár a védelmi ipar hagyományosan „férfias területnek” mondható, – a vállalatoknak sürgősen „nagyobb sokszínűségre van szükségük” a vezetői és az alsóbb szinteken is.
Ez pedig azt jelenti, hogy ugyan a szektort továbbra is az idősebb, férfi menedzserek uralják, ám nem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi vezetők hamarosan elérik a nyugdíjkorhatárt, és a pozíciókat gyorsan be kell tölteni – fogalmazott, arra biztatva az említett területek női szakembereit, hogy bátran pályázzanak.
A fő prioritás ugyanis még hónapokig az lesz a nyugat-európai munkaerőpiacon, hogy feltöltsék az állásokat a startra kész védelmi projektekhez.