Rábapordány polgármestere megerősítette, hogy a helyi szarvasmarhatelepen felmerült a ragadós száj és körömfájás gyanúja, egy tehén mutatta a megbetegedés jellegzetes tüneteit.– írja az Index.
A legnagyobb probléma, hogy Rábapordány legalább hatvan kilométerre fekszik a másik négy helyszín bármelyikétől, ahol korábban megjelent a járvány.
Visy László polgármester elmondta, hogy az önkormányzat egyelőre nem kapott hivatalos értesítést, így még azt sem tudja, milyen korlátozások várhatnak a településre és az ott működő állattelepekre. A szarvasmarhatelepet, illetve a sertéstelepet lezárták, egyéb intézkedés nem történt.
A vírus annak ellenére jelenhetett meg Rábapordányban, hogy április eleje óta a tehenészet dolgozói bent laktak a telepen, és mindent elkövettek a megelőzés érdekében. „Folyamatosan fertőtlenítették nemcsak a zrt. telepén a belterületi részeket, hanem még az utakat is” – szögezte le a polgármester.
A teljes pusztulás ellen küzd a kormány
Bár a hatóságok gyors intézkedései nyomán egyelőre sikerült megfékezni a a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) fertőzés terjedését, a járvány hatásai messzemenők: fertőzött telepek felszámolása, határzárak és húsipari aggályok árnyékolják be a helyzetet. Eközben a kormány, az állatorvosok és a húsipar összefogással próbálja elkerülni a teljes állatállomány pusztulását. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba