Külföldön kellene börtöncellákat bérelni az elítélt bűnözők elhelyezésére, és már tárgyalásokat is kezdeményezett erről Svédország. Az utóbbi két évtizedben drámaian nőtt a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények száma, az egy főre jutó, lőfegyverekkel elkövetett gyilkosságok számát tekintve a skandináv ország például az európai élmezőnybe került.
Svédországnak a börtönrendszer túlterheltsége miatt fontolóra kell vennie, hogy külföldi börtönökben helyezzen el elítélt bűnözőket – közölte szerdán Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter. A tárcavezető újságírók előtt elmondta: új megoldásokat kell találni a büntetés-végrehajtás területén, Svédország már tárgyalásokat is kezdett arról, hogyan tudna más országoktól férőhelyet bérelni az ottani börtönökben.
Svédországban az utóbbi két évtizedben drámaian nőtt a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények száma.
Az egy főre jutó, lőfegyverekkel elkövetett gyilkosságok számát tekintve a skandináv ország az európai élmezőnybe került. Az utóbbi két évben a svéd hatóságok – új jogi eszközökkel és bővített anyagi forrásokkal felvértezve – nagyobb sikerrel tudtak fellépni a bűnbandákkal szemben: kevesebb halálos kimenetelű lövöldözés volt, és több embert ítéltek börtönbüntetésre.
Ez a látványos siker viszont komoly terhet rótt a börtönrendszerre: 2023-ban a bíróságok összesen csaknem 200 ezer hónapnyi szabadságvesztést szabtak ki, ami 25 százalékos emelkedés az előző évhez képest, és csaknem kétszeres növekedés 2014-hez viszonyítva. A svéd börtönök és fogházak tele vannak, és a várakozások szerint 2033-ra 27 ezerre kellene növelni a férőhelyek számát a jelenlegi 11 ezerről.
Mattias Wahlstedt, a probléma megoldásával megbízott kormányzati bizottság vezetője azt mondta, nincs jogi akadálya annak, hogy Svédország börtöncellákat béreljen külföldön, de a javaslatot először a parlamentnek kell jóváhagynia.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye