Hamarosan megszűnik a Suzuki Vitara és az S-Cross 1,5 literes, teljes hibrid hajtású változatának gyártása Esztergomban. Ezt maga a gyártó is megerősítette. A jövőben kizárólag az 1,4 literes, 129 lóerős, lágyhibrid motorral készülnek ezek a modellek, amelyekhez visszakerül a korábban kivont automata váltó – írta a Totalcar.
A 235 Nm-es nyomaték azonban továbbra is megmarad.
Az új árak szerint
- a kéziváltós Vitara 8,14 millió forinttól,
- az automata 9,19 milliótól indul,
- az S-Cross esetében pedig 8,6–9,65 millió forint között alakulnak az induló árak.
A két modell jelenleg kétféle meghajtással kapható:
- 1,4 literes lágyhibriddel, amihez kézi váltó társul (korábban volt automata),
- valamint az 1,5 literes hibriddel, ami csak AGS robotizált váltóval kapható.
Az előbbi 129 lóerős, míg az utóbbi 110.
A legnagyobb nyomaték mindkettő esetében 235 Nm. Az 1,5-ös gyártásának befejezésével az 1,4-es verzió visszakapja az automata váltót a kínálatba, de közben sz 1,4-es motort továbbfejlesztették, ami a Suzuki szerint gazdaságosabb és még kedvezőbb károsanyag-kibocsátású.
A 2025-ös modellévű S-Cross esztergomi gyártása és magyarországi, illetve európai forgalmazása 2025 júniusában kezdődött el, a Vitara júliustól kerül gyártásba.
Fontos mérföldkőhöz ért a Suzuki, ez a legnépszerűbb magyarországi autó
Pénteken elkészült az egymilliomodik Vitara a japán anyavállalat esztergomi gyárában. A lassan 33 éve működő hazai üzemet tavaly hagyta el a négymilliomodik autó. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését