„A Strabagnál teljes a valóságzavar! Nem elég, hogy az általuk vállalt határidőt sem tudják vállalni, és miattuk nem lehet átadni a forgalomnak az M30-as autópályát, most még egy gátlástalan és abszurd akcióba is belekezdtek a leányvállalatuk (M5 Holding GmbH) által tulajdonolt AKA Zrt. koncessziós szerződése kapcsán” – írta szerdai közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
A kormány szerint ebben hazudik a Strabag
Az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszát azért kellett lezárni, mert a Strabag olyan kivitelezési hibát követett el, amelynek következtében a pályatest szó szerint megcsúszott és besüppedt. Ezt a szakmai felületesség nem eltussolható. Ez a cég hibája, és pont – olvasható a tárca sajtóközleményében.A közlés szerint a minisztérium hónapokon keresztül sürgette a megoldást, de a Strabag nemhogy nem gyorsított a kivitelezésen, még a saját maga által vállalt ütemezést sem tartotta be. Azonban „a tervek elkészítése késett, a munkálatok is késedelmet szenvedtek, és a mai napig csak ígéretek szintjén létezik a javítás". Az EKM álláspontja alapján a szükséges bontási munkákat azonnal el lehetett volna kezdeni, és időben be is lehetett volna fejezni. Hangsúlyozták, hogy amennyiben a Strabag nem teljesíti a szerződés szerinti kötelezettségeit, akkor az Építési és Közlekedési Minisztérium peres eljárásban fogja kikényszeríteni azt.A tárca szerint az osztrák cég úgy akarja meghosszabbítani 2031-ben lejáró koncessziós szerződését, hogy „egy autópályát sem képesek megépíteni az általuk vállalt határidőre. Természetesen a kormánynak nincs szándéka, hogy ezt a szerződést meghosszabbítsa”. A Lázár János vezette minisztérium ennél sokkal sürgetőbb feladatnak látja, hogy
a 2031-ig tartó időszakra vonatkozó feltételeket is felülvizsgálja: a nyereségmegosztást racionalizálni kell. A nyereségből az államnak kedvezőbb feltételek mellett kell részesednie! Ezért az erre vonatkozó felülvizsgálatot az építési és közlekedési miniszter szerdán elrendelte. Elrendelt egy rendkívüli auditot is, mert felmerül a gyanú, hogy a korábbi időszakban pénzügyi visszaélések következtek be a koncesszió során.
„A Strabagnak azt javasoljuk, hogy készítse elő az utóbbi évek hiánytalan pénzügyi elszámolásait és teljesítéseit az auditra. Az ámokfutó felelősséghárításai helyett pedig igyekezzen elvégezni azt, amit vállalt! Nem fogjuk hagyni, hogy a Strabag diktáljon!” – fogalmazott közleményében az ÉKM.
Kell az autósok türelme, itt tart a két autópálya kereszteződésében épülő híd
Mérföldkőhöz ér az M44-est az M5-ös felett átvezető autópályahíd építése. Kifejtették, hol áll most a folyamat. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt