Miközben minden idők legjobb negyedéves eredményeiről számolt be a Starbucks a Reuters tudósítása szerint, elkészítette azt a tervet, amellyel a következő három évben három milliárd dollárt kíván megtakarítani.
A Starbucks által kiadott közlemény három fő elemet emelt ki, a brand népszerűsítését, a teljes digitalizációt, és a globális terjeszkedés folytatását. A programjuk a Triple Shot Reinvention nevet kapta.
A megtakarítást úgy kívánják elérni, hogy egy milliárd dollárt az üzletek hatékonyabbá tételén spórolnak, nyilván ebben segít a digitalizáció, amelynek több eleme már ma is létezik, mint az applikáció, vagy a vásárlói kártya. További kétmilliárd dollárt takarítanának meg a hatékonyabb beszerzési és gyártási rendszerrel.
A Starbucks 2024-re a részvényenkénti nyereség 15-20 százalékos növekedését várja, ami meghaladja az elemzők alig több mint 15 százalékos becslését. A 2024-es pénzügyi évben, globális szinten az eladások 5–7 százalékos növekedésére számít a cég, amit jórészt a nemzetközi, elsősorban a kínai terjeszkedés gerjeszt.
Megjelent a Starbucks csodakávéja, megteltek a vécék
A kávés vállalat Oleato névre keresztelt innovációjának lényege, hogy a kávés italokhoz hozzáadnak egy kanál hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson