A spanyol kormány kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az általános és középiskolákból, valamint korlátozza az olajban sült ételek számát, továbbá a félkész termékek használatát a közétkeztetésben.
A rendelet, amely egyéves felkészülési időt biztosít az oktatási intézményeknek, azzal a céllal született, hogy minden gyerek mindennap hozzájuthasson egészséges, tápláló és változatos étrendhez, függetlenül családja jövedelmi szintjétől.
A jogszabályt kidolgozó fogyasztási minisztérium felmérése szerint ugyanis az alacsony, évi 18 ezer euró (7,3 millió forint) alatti jövedelemmel rendelkező családok 6 és 9 év közötti diákjainak 47 százaléka túlsúlyos, mert nem engedheti meg magának, hogy több friss vagy teljes értékű ételt egyen.
A közétkeztetési reform értelmében az ország 17 ezer iskolai menzájának minden nap kínálnia kell majd friss gyümölcsöt és zöldséget, amelyek legalább 45 százaléka szezonális kell legyen. Havonta legalább két alkalommal kell biztosítaniuk valamilyen bioterméket, vagy a kiadások 5 százalékát kell bioélelmiszerre fordítaniuk.
A szaktárca szerint 1200 olyan intézmény működik, ahol soha nem szolgálnak fel halat a gyerekeknek, egy év múlva azonban legalább egyszer bele kell kerülnie a heti menübe, amelyben nem szerepelhet egynél többször olajban sült étel, de az sem lehet félkész termék.
Teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret hetente kétszer, míg barna rizst vagy teljes kiőrlésű tésztát havonta négyszer kell majd biztosítani a gyerekeknek.
A menzán csak vizet szolgálhatnak fel italként, az automatákban és büfékben pedig csak olyan üdítőt árusíthatnak, amelynek cukortartalma nem haladja meg az 5 grammot adagonként.
A minisztérium tájékoztatása szerint a reform részleteinek kidolgozásakor figyelembe vették a Spanyol Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozási Ügynökség, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Merre tovább, munkaerőpiac? Új kutatás rántja le a leplet a hazai trendekről és kihívásokról
Elon Musk mindenkit átvert, perre mennek

Még nehezebb lehet özvegyi nyugdíjhoz jutni, sokakra komoly szigor vár

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

30 éves a DVM group
