Mintegy 11,5 százalékkal többen kínálnak kártyás fizetést hagyományos terminál keresztül, 23 százalékkal többen pedig a SimplePay telefonos terminállal.
A bank közleménye szerint az év első negyedében csökkenést tapasztaltak a POS-terminálok forgalmában, ez azonban, a lebonyolított tranzakciók számának növekedésével együtt is, növekedésnek indult, előbbi 6,6 százalékkal, míg a tranzakciók száma 9,5 százalékkal volt több.
Ugyanakkor ez a növekedés némileg elmarad a korábbi évek hasonló időszakában tapasztaltaktól, ami leginkább azzal függ össze, hogy a lakosság továbbra is óvatosan költekezik, a reálbérek növekedése ellenére.
A közlemény megjegyzi, hogy az OTP Bank szakértői az építőipar és az ingatlanpiac beindulását látva optimistán várják a lakossági fogyasztás alakulását az év hátralevő részében. Úgy vélik, a nyári hónapok után további lendületet kaphatnak a vásárlások, ami akár kétszámjegyű növekedést is jelenthet az év utolsó negyedére.
Szeptembertől érkezik a QR-kódos azonnali fizetési rendszer
Az új szolgáltatás szeptemberben indul, és Magyarországon először az OTP Mobil indítja el.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint