Ősszel gyakran meggyűlik a baja a sofőröknek a sáros, csúszós utakkal, főleg, ha azok agrárterületek mellett húzódnak. Hisz a betakarítás idején, különösen egy kiadós eső után a mezőgazdasági gépek rendre felhordják a sarat az utakra. De nem csak ők.
Egyáltalán nem mindegy, mit viszünk fel, és mit hagyunk magunk után az úttesten - mondta el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője a Haon érdeklődésére. Pécsi Norbert Sándor hangsúlyozta: a jogszabály értelmében minden közlekedő felelőssége az útburkolat szennyezésének megelőzése.
Kapcsolódó
A jogszabály általánosan tiltja a szennyezést, nem tesz különbséget sár, termény, motor- és gázolaj, trágya, úti szemét stb. között. Fontos azonban tudni, hogy szankcionálni, büntetni csak a hatóság tud és ők is csak abban az esetben, ha tetten érik a járművezetőt.
Amennyiben a Közút társaságnak kell például sárfelhordást eltakarítani, akkor a munka nagyságrendjétől függően akár a 100 ezer forintos összeget is elérheti a beavatkozás értéke – tájékoztatott Pécsi Norbert Sándor.
A Közút sárfelhordásnál kézi erővel vagy seprűs kocsival takarít, de igyekeznek valamennyi esetben felszólítani azt, aki beszennyezte az utat, hogy tisztítsa le az úttestről a piszkot.
Amennyiben ismeretlen a tettes, rendőrségi feljelentést tesznek.
A társaság útellenőri szolgálata egyébként folyamatosan, meghatározott rend szerint járja a 31 ezer kilométeres országos közúthálózatot. Ha közúti szennyezést tapasztalnak és a helyszínen van gépjárműmozgás, akkor helyben felszólíthatják a szennyezést okozó személyeket a takarításra.
Lakossági bejelentéseket is fogadnak: telefonon a megyei diszpécserüknél (+3652819421) lehet jelezni az észrevételeket, írásban pedig elsősorban a www.kozut.hu oldal E-Ügyfélszolgálatán keresztül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban