A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően. A Samsung konszolidált üzemi eredménye 1,2 százalékkal, 6690 milliárd wonra (100 won=24,75 forint) nőtt a január-márciusi negyedévben, jócskán meghaladva az 5150 milliárd won körüli piaci várakozásokat.
Az okostelefonok erős eladása ellensúlyozta a mesterséges intelligencia (MI) chipjei közül a memóriachipek gyengébb értékesítését.
A Samsung mobiltelefon- és hálózati üzletága 23 százalék emelkedéssel, 4300 milliárd won üzemi nyereséget ért el 37 ezer milliárd won bevétel mellett az első negyedévben. Mind a bevétel, mind az üzemi nyereség nőtt az előző negyedévhez képest, köszönhetően a mesterséges intelligenciával hajtott Galaxy S25 sorozat erőteljes eladásának.
A chipgyártó üzletág 42 százalékkal kisebb, 1100 milliárd won üzemi nyereséget ért el 25 ezer 100 milliárd won bevétel mellett a január-márciusi negyedévben.
Kegyetlen inváziót indítottak a kínai okostelefon-gyártók
Globálisan nőtt a kiszállított okostelefonok száma tavaly, azonban míg a piacot meghatározó Samsung és Apple eladásai minimálisan csökkentek, addig a kínai márkák nagyon belehúztak. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló