Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok.
Egy ötvenhét éves olasz férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, ahol intenzív osztályon kezelik, miután szombat késő este a Termini-pályaudvarral szomszédos utcában, néhány méterre a bejárattól, körbevették és megverték.
A rendőrség közlése szerint az áldozat az ipari minisztérium alkalmazottja.
A térkamerák rögzítették a brutális agressziót: hét-nyolc fős csoport vette körbe a férfit, többször megütötték, elsősorban az arcán. A csoport utána szétszéledt.
Eddig egy húszéves tunéziait és egy tizennyolc éves egyiptomit állítottak elő, mindketten büntetett előéletűek. A fiatal egyiptomit január első napjaiban ki is utasították, mivel illegális bevándorlóként tartózkodott Olaszországban, de ennek ellenére Rómában maradt.
A támadás után egy órával, a Termini-pályaudvarnál egy tunéziai kerékpáros futárt is megtámadtak, akit szintén kórházba kellett szállítani. Bántalmazásáért egy huszonkét éves és egy tizennyolc éves tunéziait vettek őrizetbe, mindketten illegális migránsok, és az olasz főváros utcáin élnek.
Az agressziókat követően a belügyminisztérium elrendelte a vasútállomás biztonsági átfésülését: további tizenhat személyt vettek őrizetbe.
"Sokan vannak, túl sokan. (Adjunk) szabad kezet a hatóságoknak, küldjük őket vissza, vasököl és zéró tolerancia" - reagált Matteo Salvini, a jobboldali Liga kormánypárt vezetője közösségi oldalán.
A legnagyobb olaszországi pályaudvarnak számító Terminin naponta több mint félmillióan haladnak át. Az állomásnál metrócsomópont és autóbusz-terminál is található, valamint Róma legnagyobb menhelye is a közelben működik. Utóbbi közelsége miatt az állomás környékén sok a bevándorló és a hajléktalan, akik az éjszakát is a Termininél töltik.
2023 óta közel kétszáz "nagy hatásfokú" hatósági razziát tartottak a Termininél a veszélyes elemek kiszűrésére. A belügyminisztérium 2025 elején úgynevezett vörös zónának, vagyis kiemelt biztonsági övezetnek nyilvánította az állomást és környékét. A rendelkezések között szerepelt az illegális bevándorlók és a büntetett előéletű személyek kitiltása a területről.
Tavaly több mint hatvanhatezer migráns érkezett Olaszországba, és ugyanennyien kötöttek ki az olaszországi partokon 2024-ben is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
A Nézőpont szerint nem kérdés, ki nyerné a választást
Rossz irányba billent a mérleg: Magyarország az EU sereghajtói között van
Nagyot álmodtak Berlinben és Londonban: előbb szállnának partra Grönlandon, mint az amerikaiak
Ma jó hírt kapnak a nyugdíjasok, érdemes lesz résen lenni
Sorra üzentek Orbán Viktornak a külföldi kormányfők
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Fontos banki levél érkezik minden magyarnak – pénzt bukik, aki erre nem figyel