Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a tihanyi Tranzit Fesztiválon tartott előadást A magyar gazdaság esélyei a változó világgazdaságban címmel. Prezentációjában az Otthon Start Programról és a rezsicsökkentésről is beszélt – írja az Index.
Szerinte a kormány legfontosabb feladata olyan kitörési pontokat találni, amelyek egyszerre erősítik a magyar gazdaságot és segítik a családokat.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője úgy fogalmazott: erre a legalkalmasabb terület az építőipar és a lakhatás támogatása.
A miniszter a szeptember 1-jén induló Otthon Start Programot mutatta be, amely fix 3 százalékos kamattal kínál hitelt, gyermekvállalási feltétel nélkül, ugyanakkor kombinálható más családtámogatásokkal. Rogán szerint ez az egyik legkedvezőbb lakhatási konstrukció Magyarországon. Hozzátette: az önerő előteremtésében több lehetőség segíti a fiatalokat – munkáshitel, babaváró, falusi csok, lakástakarék vagy akár munkáltatói kölcsön.
Az ingatlanárak elszabadulásától nem tart, mivel a programban felső korlátot szabtak a négyzetméterárakhoz igazodva. A részletekről a szeptembertől elérhető applikáció ad majd tájékoztatást.
Rogán beszélt a rezsicsökkentésről is, amely szerinte továbbra is az egyik legfontosabb családvédelmi intézkedés. Bemutatott adatok alapján Magyarországon – Luxemburg mellett – a legalacsonyabb a háztartások rezsiköltsége a jövedelemhez viszonyítva Európában. Úgy vélte: „Brüsszel-barát” kormány esetén a rezsicsökkentés megszűnne, ami éves szinten több százezer forintos plusz terhet jelentene a családoknak.
Rogán Antal szerint az Egyesült Államok vezetése és hozzáállása is megváltozott, Donald Trump békére törekszik, viszont ennek a megteremtése nem lesz egyszerű.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye