Beperelte egyik rendbontó utasát a Ryanair, a légitársaság több mint 15 ezer euró kártérítést követel az illetőtől. Ez átszámítva több mint 6 millió forintnak felel meg.
Az airportal.hu azt írja, a delikvens viselkedése miatt tavaly meg kellett szakítani az egyik járat útját, amely csak a következő napon tudott továbbrepülni az eredeti úti célra.
Felidézték, a diszkont légitársaság 2024. április 9-én Dublinból Lanzarotéra tartó, FR 7124-es járatának személyzete az utas viselkedése miatt kitérő reptéren szállt le, Portóban. Végül nem tudott tovább indulni aznap a járat, s a késedelem folytán 160 utasnak kellett ott töltenie az éjszakát, így egy teljes napot veszítettek a tervezett nyaralásukból.
A jogi úton behajtani kívánt összeg a nem tervezett leszállás, az utasoknak és a személyzetnek biztosított szállás és transzfer szolgáltatások költségeit fedezi
– sorolták.
A légitársaság közleménye hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy egyetlen utas nem megfelelő viselkedése szükségtelen fennakadást okozott a többieknek, akiket így megfosztotta a kikapcsolódásuk egy részétől, amelyért keményen megdolgoztak.
„A Ryanair a zéró tolerancia elvét alkalmazza a rendbontó utasokkal szemben, és továbbra is határozottan fellép a a járatain az ilyen viselkedés ellen, az utasok túlnyomó többségének érdekében”
– szögezték le.
Ryanair-vezér: a kormány idióta, a piac pedig „sz.r”
Keresetlen szavakkal illette a politikusokat a Ryanair nyers stílusáról elhíresült vezére, aki a németekről mondott kíméletlen ítéletet. Szakértőt kérdeztünk a milliárdos üzletember kirohanásáról.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter