Kezdetben az idegrendszerünket, mára pedig a szaglószerveinket teszik próbára a REpoint automaták. A mélyszegénységben, gyakran az utcán élő emberek ugyanis a saját megélhetési forrásukat látják a kikukázott palackok visszaváltásában. Az Economx utána járt, hogy mennyit lehet keresni az új módszerrel és, hogy milyen közhangulat övezi a kialakult helyzetet.
Európai viszonylatban egyre többet nyúlunk az úgynevezett „ready to eat” ételekhez, ami elsősorban a gyorséttermeknek jelent konkurenciát. Az Economx új videójában utána jártunk, hogy a magyarok honnan és mennyiért szerzik be az ebédjüket.
Míg a harmincadik Sziget Fesztiválon egy sátorban is jól érzik magukat a fiatalok, egyre nehezebb a való életben saját ingatlanhoz jutni. Az Economx arról kérdezte a fesztiválozókat, hogy mikor tudnának Magyarországon önerőből saját lakást vagy házat vásárolni.
Versenyt licitál Magyar Péter és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 2026-ra tervezett minimálbéremelés kapcsán. A TISZA párt elnöke korábban azt mondta, hogy 2026-ra több, mint 500 ezer forintra 2030-ra pedig 1 millió forintra növelik a minimálbér összegét, ha kormányra kerülnének.
Ha nem történik csoda, akkor az emberiség élete felismerhetetlenségig megváltozik, mire egy ma született gyerek eléri a 30 éves kort – figyelmeztetett a éghajlatváltozási kormányközi testület legfrissebb jelentésére Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Zúgolódik a szakma: teljesen használhatatlanok az új munkaegészségügyi szabályok

Máris megfeneklett a mesterterv? Cáfolja Vitézy Dávidot a MOHU Rákosrendező ügyében

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

A vámkivető Trump egyvalamivel nem számolt Mexikóban: a kartellel

Itt az országos gimnáziumi rangsor, lehet böngészni
