A családok által is kedvelt kirándulóhelyen, a Nosztory Élményparktól délre, Paloznak település irányába haladva a kék háromszög turista jelzéssel ellátott turistaút közelében lódarázsfészek található, jelen időszakban agresszívebb lakókkal, hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán a Bakonyerdő Zrt.
Hozzátették: sajnos több csípés is előfordult a közelmúltban.
Természetjárók tájékoztatása szerint a fészek az Élményparktól délre Paloznak irányába haladva a turistaút út nagy kanyarulatát elhagyva, az egyenesebb szakasz jobb oldalon található mezőgazdasági területen álló kis építménnyel szemben, az erdőben található.
Kollégáik figyelmeztető táblákat helyeztek el, és kérik a kirándulók fokozott körültekintését.
Ha belefutnánk a rovarokba, fontos, hogy semmi esetre se hessegessük, fenyegessük, csapkodjuk őket, inkább óvatosan próbáljunk meg távozni, nagy ívben elkerülni.
A magányos lódarázs ugyanis veszély esetén olyan feromonokat bocsát ki, amelyek nagy távolságról is jeleznek a kolónia többi egyedének, és azok veszélybe került társuk segítségére sietnek. Incidens éjszakai túrákon is történhet, mert a lódarazsak erősen vonzódnak a fényhez.
Az erdészet emlékeztet arra, hogy az augusztus végi-szeptember eleji időszak a hazai erdők egyetlen honos lódarázsfaja, az európai lódarázs, életciklusának legintenzívebb időszaka. A fészkek ilyenkor a legnagyobb létszámúak, és ilyenkor zajlik a párzás is. A lehűlések beköszöntével azonban a kolónia szinte összes tagja elpusztul, így a rovarokkal való találkozás esélye szinte a nullára csökken.
Azok számára, akik allergiások a darázscsípésre, akár egyetlen csípés is életveszélyes lehet.
A fejet és a nyakat érő csípések még a nem allergiások számára is hordozhatnak veszélyeket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben