Több mint 130 millió dollár (46,8 milliárd forint) kártérítést kell fizetnie egy Las Vegas-i ásványvízgyártónak, mert hidrazint tartalmazó ásványvizet árult, amelynek fogyasztásától
legalább egy ember meghalt és többen súlyos májkárosodást szenvedtek
– közölte a Clark megyei kerületi bíróság.
Az üdítőitalok és szénsavas vizek gyártásával foglalkozó AffinityLifestyles.com Inc.-ot már második alkalommal kötelezték kártérítés megfizetésére a gyártáshoz kapcsolódó minőségbiztosítási előírások megsértése és hanyagság miatt, noha ezt a cég a tárgyalás alatt végig tagadta.
A vádirat szerint a méregtelenítésre alkalmas terméket „lúgos” ásványvízként értékesítették. A Real Water nevű víz nyolc éven át, 2021-ig volt elérhető több amerikai államban, amikor a szövetségi és megyei hatóságok elrendelték a termékek visszahívását és megtiltották a forgalmazását, mert
kiderült hogy a víz rakétaüzemanyagként is használt, súlyosan mérgező hidrazint tartalmaz.
Joel Odou, a cég ügyvédje a Las Vegas Review-Journal című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a vállalat nem tudott a palackozott vízben előforduló méreganyagról, és nem is végeztek tesztet erre vonatkozóan, ráadásul a gyártásra szolgáló vizet a dél-nevadai vízközmű szolgáltató biztosította a Mead-tóból. Bronson Mack, a közműcég szóvivője elmondta, hogy vízmintavételkor 166 szennyező anyagot tesztelnek, de ezek között nem szerepel a hidrazin. Mack hangsúlyozta, hogy a vízszolgáltató minden szövetségi előírást betartott a munkája során.
A műanyag palackok feltehetően a gyártás során szennyeződtek hidrazinnal.
A felperesek ügyvédje a tárgyalás után a minőségbiztosítási előírások betartására szólította fel a gyártókat. Emellett közölte, hogy több eljárás is folyamatban van a céggel szemben, hozzátéve hogy májusban hat kiskorú – 7 hónapos és 11 év közötti – gyermek jogi képviseletét fogja ellátni a céggel szembeni újabb büntetőeljárás során.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Nagy a tét, beindult a diaszpóra: évtizedek óta nem szavazott ennyi külföldön élő román, mint most

Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
