Levelet írt egymásnak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden. Az orosz és az észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy fejlesztik a két ország közötti együttműködést, amelyet Kim Dzsong Un hosszú távú, stratégiai kapcsolatnak nevezett.

A levélváltás Korea japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 78. évfordulóján történt, ami Dél-Koreában is nemzeti ünnepnek számít. A Vlagyimir Putyinnak írt levelében Kim Dzsong Un azt állította, hogy a két ország barátsága a második világháborúban, a Japán felett aratott győzelem során kovácsolódott össze.

Országaink teljes mértékben bizonyítják legyőzhetetlenségüket és erejüket az imperialisták önkényes uralmának szétzúzásáért folytatott harcban

– írta Kim.

Majd azzal folytatta: szilárd meggyőződése, hogy országaik között a barátság és a szolidaritás egy hosszú távú, stratégiai kapcsolattá fog fejlődni, amely megfelel az új korszak igényeinek. Kim levelében azt is megírta, hogy a két ország mindig győztesen, erősen és határozottan emelkedik fel, egymást támogatva és együttműködve a közös célok és ügyek megvalósításában..

Putyin az észak-koreai vezetőnek küldött levelében arra is ígéretet tett, hogy megerősítik a kétoldalú kapcsolatokat.

Biztos vagyok benne, hogy minden területen erősíteni fogjuk a kétoldalú együttműködést a két nép jóléte, a szilárd együttműködés, a Koreai-félsziget és az egész világ stabilitása és biztonsága érdekében

– írta Putyin a KCNA szerint.

Az Egyesült Államok azzal vádolja Észak-Koreát, hogy fegyvereket biztosít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz, de Phenjan és Moszkva tagadja a vádakat.

 

 

 

Padlóra került a rubel az euróval és a dollárral szemben

2022 márciusa óta nem látott szintekre gyengült hétfőn a rubel; a dollárral és az euróval szemben az orosz deviza árfolyama 2 százalékot gyengült a nap folyamán. Bővebben --->