Csaknem 140 millió dollárért (50 milliárd forintért) kelt el szerdán a Sotheby's New York-i árverésén Pablo Picasso Femme a la montre (Nő karórával) című festménye.
Ez az árverésen elkelt Piccasso-képek közül a második legdrágább alkotás.
2015-ben a Christie's árverési ház 179 millió dollárért (63 milliárd forintért) adta el a művész Les femmes d'Alger című festményét.
A szerdán 139,4 millió dollárért eladott kép a Sotheby's közleménye szerint 1932-ben készült. A festmény Picasso múzsájának, Marie-Therese Walternek a portréja. A képet 1968-ban Emily Fisher Landau vásárolta meg gyűjteményébe, és hosszú ideig manhattani lakása kandallója fölött függött.
Az árverési ház nem hozta nyilvánosságra, hogy ezúttal ki volt a vásárló.
A Sotheby's kétnapos aukcióján mintegy 120 alkotást bocsátottak árverésre a jövő heti hagyományos őszi aukció előtt. Az idén márciusban, 102 évesen elhunyt Emily Fisher Landau az 1960-as évek végén kezdett műtárgyakat vásárolni, és a világ egyik legkomolyabb modern művészeti gyűjteményét hozta létre, amelyben mások mellett Georgia O'Keeffe, Agnes Martin, Keith Haring, Robert Rauschenberg, Cy Twombly és Robert Mapplethorpe alkotásai szerepeltek.
Árverésre bocsátott kollekciójának értékét mintegy 400 millió dollárra (142 milliárd forintra) becsülték.
Szenzáció a műtárgypiacon: árverésre kerül egy Monet kép
A világhírű francia impresszionista festő 1948 óta magánkézben lévő képe közel 3 millió euróért kellhet el az árverésen az aukciós ház szerint. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon