A Femme à la montre című 1932-es Picasso-festmény lesz a középpontban a New York-i Sotheby's kétnapos novemberi rendezvényén, ahol Emily Fisher Landau gyűjteményét árverezik el.
A 130 centiméter széles, 96,5 centiméter hosszú alkotás a spanyol festő szerelmét és aranymúzsáját, Marie-Therese Waltert ábrázolja, aki a művész számos alkotásán szerepelt. A szóban forgó festmény a szerző legtermékenyebb időszakából származik – írja a CNN.
Az eladásról Julian Dawes, a Sotheby's amerikai impresszionista és modern művészetért felelős vezetője azt mondta, a festmény minden szempontból mestermű. A Picasso legtermékenyebb időszakában festett 1932-es alkotás vidám, szenvedélyes önfeledtséggel van tele, ugyanakkor megfontolt és határozott. Merész színei a két méter magas vászonról szinte énekelnek.
Picasso 1927-ben találkozott először Walterrel Párizsban, amikor a lány 17 éves volt, és a festő még első feleségével, Olga Hohlova orosz-ukrán balett-táncosnővel volt házas. Walter lett az ihletője később Picasso több rendkívül népszerű festményének, rajzának és szobrának.

Százhatvan millió forintot adott valaki egy magyar festményért
Száz millió forint felett kelt el egy külföldi gyűjteményből hazatért Aba-Novák festmény és Márffy Ödön egyik tájképe, de életműrekordok is születtek a Kieselbach Galéria kedd esti tavaszi árverésén a Budapest Marriott Hotelben.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező