A brit katonai hírszerzés becslése szerint az orosz hadsereg jelenlegi előrenyomulási ütemével több mint négy évbe telne a Donyec-medence teljes elfoglalása - közölte a brit védelmi miniszter.
John Healey, aki a nyári szünet utáni első hétfői parlamenti ülésnapon tájékoztatta az alsóház képviselőit az ukrajnai helyzetről, elmondta, hogy az ukrajnai frontokon folytatódnak a heves összecsapások, és az orosz erők az elmúlt két hétben előrenyomultak a donyecki terület északi térségeiben.
Az orosz hadsereg ugyanakkor továbbra is csak csekély területi nyereségeket tud elérni, és ezért is hatalmas árat kell fizetnie - fogalmazott a brit védelmi tárca vezetője.
John Healey elmondta:
a brit katonai hírszerzés legfrissebb helyzetértékelése alapján elvégzett becslések szerint az orosz fegyveres erők január óta észlelhető előrenyomulási üteme mellett további 4,4 évbe telne a Donyec-medence teljes elfoglalása, és az ehhez szükséges hadműveletekben csaknem kétmillió további orosz katona esne el vagy sérülne meg.
A brit katonai hírszerzés nemrégiben ismertetett előző becslése szerint meghaladta az egymilliót az ukrajnai hadműveletek kezdete óta meghalt vagy megsebesült orosz katonák száma.
A brit védelmi miniszter hétfő esti parlamenti ismertetésében kiemelte: Nagy-Britannia az idén minden eddiginél több, 4,5 milliárd font (2055 milliárd forint) értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának.
Healey elmondta azt is, hogy az ukrajnai védelmi kontaktcsoport júliusi ülése óta - amelyen döntés született az Ukrajnának szánt katonai szállítmányok felgyorsításáról - London csaknem ötmillió lőszert, hozzávetőleg 60 ezer tüzérségi lövedéket és rakétát, 2500 személyzet nélküli harctéri eszközt, valamint kétszáz légvédelmi és elektronikai hadviselési rendszert szállított Ukrajnának.
Oroszország ugyanakkor a háború kezdete óta egyetlen stratégiai célkitűzését sem érte el, elvesztett viszont több mint tízezer harckocsit és páncélozott járművet, a kormányzati kiadások 40 százalékát fordítja a háború finanszírozására, miközben az infláció 9 százalék, a kamatszint pedig 18 százalék - mondta hétfői alsóházi tájékoztatásában a brit védelmi miniszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott