A katonai bíróság Moszkvában letartóztatta az orosz gárda logisztikai főnökének helyettesét, Mirza Mirzaev vezérőrnagyot – jelentette a TASS hírügynökség bűnüldöző szervekre hivatkozva.
A RIA Novosztyi tudomása szerint
Mirzaev ellen vesztegetés miatt indítottak büntetőeljárást. A vezérőrnagy a katonai bíróság döntése alapján 2025. január 2-ig marad előzetes letartóztatásban.
Bár ügyvédje kérte a házi őrizetbe helyezését, a bíróság ezt nem hagyta jóvá, tekintettel arra, hogy a bűncselekményt különleges katonai művelet során követték el.
A Mash úgy tudja, hogy
az 52 éves Mirzaev 140 millió rubelt követelt egy előregyártott épületmodulokat szállító vállalkozástól. Arra az esetre, ha nem kap pénzt, a 480 millió rubel értékű szerződés felbontásával fenyegetőzött.
A szállító cég a csatorna szerint közvetítőn keresztül utalta át a pénzt a tábornoknak, akit ezután tartóztattak le, helyettesével együtt.
A Mash információit egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el