Jelentősen,
közel tízszeresével nőtt a Ryanair ír fapados légitársaság nyeresége
a december végéig tartó harmadik üzleti negyedévében az utasforgalom növekedése mellett.
A cég hétfőn arról jelentett, hogy az adózott eredménye 148,6 millió euró lett a december végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 15 millió euró után.
A légitársaság negyedéves bevétele 10 százalékkal, 2,96 milliárd euróra nőtt.
A légitársaság 44,9 millió utast szállított a harmadik pénzügyi negyedévben, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, míg a jegyárak 1 százalékkal nőttek.
A Ryanair működési költségei 8 százalékkal emelkedtek részben a Boeing Co. repülőgépeinek halasztott szállítása miatt. Ez okozza azt is, hogy a társaság a következő, 2026 március végével záródó pénzügyi évre 210 millióról 206 millióra fogta vissza utasforgalmi előrejelzését.
Addig szorongatta az utasokat a Ryanair, amíg irtózatosan ráfázott
Spanyolországban több fapados légitársaságot is megbüntettek, amiért visszaélésszerű gyakorlatokat folytattak utasaikkal szemben. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin