Orbán Viktor látogatást tett Gödöllőn, ahol fontos jelentést tett. A miniszterelnök Lázár Jánossal és Csányi Sándorral érkezett a helyszínre, ahol az építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy
a Gödöllői kastély felújítására, valamint a Gödöllői Egyetem támogatására 50-50 millió euró (mintegy 20-20 milliárd forint) érkezik a kormánytól és az OTP Banktól
– írja az Index.
Lázár szerint egy új közösségi, szellemi, tudományos központot építenek, illetve teljesen felújítják a teljes épületegyüttest. Hozzátette, ez a kb. 40 milliárd forint arra is jó lesz, hogy mintegy 10 ezer magyar diák, egyben a magyar agrárium jövőjét szolgálja a beruházás.
„1990 óra ez a legnagyobb közérdekű kötelezettségvállalás Magyarországon, amit magánvállalkozás vagy magánszemély tett”
– mondta a miniszter, aki szerint ez mindenképpen méltó a legnagyobb magyar bankhoz és a legsikeresebb magyar vállalkozóhoz, Csányi Sánorhoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Csendben öl a szén-monoxid: egy nő meghalt, egy férfi kórházba került
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná