Az olajárak hétfőn több mint egy dollárral emelkedtek, azt követően, hogy az OPEC+ eldöntötte: egy hónappal kitolja a termelés növelésére vonatkozó terveket, tekintettel többek között a közelgő amerikai elnökválasztásra.
- A Brent-olaj határidős jegyzése hordónként 1,18 dollárral, azaz 1,61 százalékkal emelkedett és 74.28 dolláron áll;
- Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolajfaj hordónként 1,21 dollárral, 1,74 százalékkal emelkedett, és jelenleg 70,70 dolláron állt.
Az OPEC+ csoport, köztük Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak és az Egyesült Arab Emírségek vasárnap közölte, hogy az év végéig fenntartja a napi 2,2 millió hordós kibocsátáscsökkentést, amelynek emelését októberben már egyszer elhalasztották a csökkenő árak és a gyenge kereslet miatt.
Az eredeti terv az volt, hogy a csoport 180 ezer hordóval növelte volna decembertől a napi termelést.
„Bár a januárig tartó halasztás jelentősen nem változtatja meg a piaci alapokat, potenciálisan mégis az OPEC+ stratégiájának újragondolására készteti a piacot” – írják jegyzetükben az ING elemzői, akiket a Reuters idéz.
Szakad az olajár: megfejtettük a ritkán látott esés titkát
Ritkán látott mértékű, 6 százalékos áreséssel kezdte a múlt hetet az olaj, mégpedig mind az amerikai könnyűolaj, mind a Brent típusú. Ennek okairól ITT írtunk korábban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban