„Köszönjük a megkeresést, egyelőre alig van elemezhető adatunk, térjünk erre vissza később” – nagyjából így lehet összegezni azokat a válaszokat, amiket a Grantis kapott a nyugdíjpénztáraktól, amikor arról érdeklődött, hogy mik a tapasztalatok az önkéntes nyugdíjpénztárak (ÖNYP) ingatlancélú felhasználásáról az első hónap fényében.
A csábítónak tűnő kormányzati ajánlat ellenére egyelőre nem kaptak rá a nyugdíjra takarékoskodók a pénztári pénzből történő lakásvásárlásra.
Nem ezt várták, a kormány közel 300 milliárd forint kiáramlását akarta elérni a nagyjából 2 000 milliárd forintnyi pénztári vagyonból. Hasonlóval terveztek a pénztárak is, de most úgy néz ki, lefelé kell módosítaniuk az idevágó pénzügyi terveket.
A Grantis érdeklődésére a Magyar Nemzeti Bank ugyanis elmondta: „a folyamatos felügyelés keretében feldolgozott adatok szerint, az új ingatlancélú szolgáltatási igénylések összege jellemzően nem éri el a nyugdíjpénztárak által a pénzügyi tervekben meghatározott értékeket, az önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyonban csökkenés nem látható, befektetési eszközök kényszerlikvidálására nem volt szükség. Az MNB eddig nem észlelt érdemi nehézségeket a pénztárak részéről az ingatlancélú szolgáltatásokkal kapcsolatban, a tagi igények teljesítésében nincs fennakadás.”
Korábban egyébként a jegybank is csökkenő kiáramlást becsült a megtakarítási felmérésében: míg szeptemberben a megkérdezettek 26 százaléka akarta felvenni az ÖNYP-megtakarítást, év végére már csak 14 százalék mondta ezt. 365 milliárd forintról 215 milliárd forintra apadt így a várható kiáramlás.
Egyelőre azért nem szabad messzemenő következtetéseket levonni egy hónap után. Már csak azért sem, mert a lehetőséggel élni kívánó tagok egy része nem megfelelő dokumentációt ad le a kifizetéshez.
Mint az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége szerint a tagpénztárainktól érkezett jelzések alapján nem ritka, hogy a kifizetést kérők a szükséges dokumentumok – például az adásvételi-, illetve hitelszerződés, vagy a számlák – benyújtása során kifelejtenek valamit, így hiánypótlást kell tenniük, ami meghosszabbítja az ügyintézést.
Az ÖPOSZ szintén jelezte, hogy nincs fennakadás a kifizetésekben a tagpénztárak részéről, a kifizetés a működésüket nem befolyásolja (hiszen nem a vagyonból működnek).
Hitelt rendeznének a legtöbben, a legnépszerűbb cél eddig a lakáshitel törlesztés, és csak ezt követi a lakásvásárlás, amit a felújítási igények követnek.
A kisebb fokú lelkesedésnek valószínűleg az az oka, hogy az 1,1 millió tagból a rendszeres tagdíjfizetők (akiknél a vagyon nagyobb része van) tudatosak és pontosan tudják, hogy a nyugdíjpénztári megtakarításukkal az állami nyugdíjukat akarják kiegészíteni és nem most akarnak lakást venni. Azokat pedig, akik tagok, de már évek óta nem tesznek félre, egy ilyen lehetőség is nehezen sarkallja pénzügyi cselekvésre – véli Veres Patrik, a Grantis pénzügyi elemzője.
A pénztárak taglétszáma hosszú idő után újra növekedésnek indult, ráadásul 2024-ben is kiemelkedő hozamokat produkáltak a megtakarítóknak.
Nyugdíjasok jelentős csoportját zárják ki a támogatásból
A nyugdíjasok is csak ötezer főnél kevesebb lakosú kistelepülésen kérhetik ingatlanjaikra a támogatást. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye