Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített vagyona 2023-ban megközelítette a 2 ezer milliárd forintot. Ez éves összevetésben több mint 21 százalékos, azaz 350 milliárd forintos növekedést jelent.
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) szektorelemzése szerint az összesített taglétszám meghaladta a 2,08 millió főt. Ezt a számot főként az egészségpénztárak létszámgyarapodása húzta fel.
A munkáltatói nyugdíjpénztár-befizetések a 2018-as szintre ugrottak, ennek köszönhetően az év egészét tekintve 21 százalékot meghaladó emelkedéssel, 1,9 milliárd forinttal nőtt a pénztárakban kezelt összesített vagyon.
Csak a negyedik negyedévben 6,58 százalék becsült hozamot értek el a pénztárak.
Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke megjegyezte, hogy az utolsó negyedév az átlagosan erősebbre lett az egyéni befizetéseket tekintve. Szerinte jelek szerint sokan felismerték, hogy az szja-visszatérítés érdekében érdemes az egészségpénztári számlát feltölteni, hiszen számos módon felhasználható az itt rendelkezésre álló összeg.
A lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez teljesített kifizetések összege közel 54, míg a gyermekekkel kapcsolatos szolgáltatási kiadások 22 százalékkal növekedtek a tavalyi év során. Ez azt jelenti, hogy e két területen 2023-ban megdőlt a kifizetési rekord.
Giga mennyiségű adót fizetnek, mégis boldogok
Egy friss összesítésből kiderült, hogy mely európai munkavállalók fizetik a legtöbb, illetve a legkevesebb adót.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás