Az eddigi öt helyett már
hét aranyat jósol Magyarországnak a párizsi olimpiára
a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote, amely novemberben még csak két első helyezést adott a piros-fehér-zöld színekben versenyzőknek.
A legutóbbi becslés alapján a francia fővárosban a magyarok
- 23 érmet gyűjtenek;
- a hét győzelem mellé;
- hat második és
- tíz harmadik helyet szereznek,
ezzel pedig a 11. helyen zárnak majd az éremtáblázaton. A novemberi két arany után a Gracenote februárban három végső győzelmet prognosztizált, áprilisban pedig ötöt.
A Gracenote
az első három helyre változatlanul az Egyesült Államokat, Kínát és Nagy-Britanniát várja.
Az elemzés szerint az amerikaiak Párizsban 123 medált nyernek, ebből 37 lesz az arany. A második Kínának 36 elsőséget, összesen pedig 87 érmet jósol a statisztika, amely a harmadik briteknek 62 dobogós helyet és 14 aranyat ígér.
A házigazda franciák összességében a negyedik pozícióra számíthatnak 56 éremmel, benne 29 arannyal, s az első hatba még Ausztrália (48 medál, 13 arany) és Japán (46, 12) fér be.
A párizsi olimpia a hivatalos megnyitó előtt két nappal, már szerdán elkezdődik a versenyekkel.
Párizs 2024: az olimpia készen áll, csak a jegyeket nem adták el
Látványos, különleges, de egyben felelősségteljesen lebonyolított olimpiára készülnek a párizsi szervezők.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező