Olaszországban szigorúan büntetik az autókból szemetelőket.
Egy szombaton életbe lépett rendelet szerint szélsőséges esetben akár 18 ezer euró (7 millió forint) pénzbírságot is meg kell fizetnie annak a sofőrnek, aki szemeteszsákot dob ki autójából az utcára vagy az autópálya szélére.
A szabálysértés szempontjából nem játszik szerepet, hogy az autó mozgásban volt-e vagy éppen parkolt. Zsebkendők, műanyag palackok és cigarettacsikkek esetében a büntetés mértéke akár 1188 euróig (hozzávetőleg félmillió forint) terjedhet. Kirívó esetében letartóztatás is történhet.
Súlyosbító tényezőnek számít, ha a szemetelés természetvédelmi területen, vagy más védett térségben történik. Utóbbi esetben a jogosítvány megvonása, és akár börtönbüntetés kiszabása is lehetséges. A korábbiaktól eltérően már nem szükséges, hogy valakit a rendőrség tetten érjen, hanem elegendő lesz a számos helyen kihelyezett megfigyelőkamerák felvétele is bizonyítékként.
Olaszországban komoly gondot jelent a szemét illegális lerakása az utcák, illetve autópályák, a vidéki utak mentén.
A szabályozás külföldi turistákra is kiterjed.
A büntetések példa nélküli szigorítását lelkesen üdvözölte a Plastic Free Onlus környezetvédő szervezet, amely szerint ezzel „az egyik legszégyenletesebb, környezetünkre és közösségünkre a legártalmasabb rossz szokás" elleni fellépésben történik alapvető előrelépés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló