Határozottan reagált az Adria-vezeték üzemeltetéséért felelő horvát Janaf cég Szijjártó Péter legutóbbi állításaira. A magyar külügyminiszter szombati posztjában arról írt, hogy az Adria-vezeték egyedül nem tudja ellátni Magyarországot és Szlovákiát annyi olajjal, amennyire szükségünk lenne, a horvátok pedig egyszerűen nyerészkedni akarnak az ukrajnai háborún.

„A Janaf részvénytársaság határozottan visszautasítja a magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter rosszindulatú, valótlan és képmutató kijelentéseit. A tény az, hogy a Janaf műszakilag felkészült, megbízható és teljes mértékben képes kielégíteni a Mol közép-európai finomítóinak éves nyersolajszükségletét — ezt a közelmúltban végzett tesztek is alátámasztják” 

- húzta alá mostani, a Telexnek is megküldött válaszában a cég.

A portál beszámolója szerint a Janaf vasárnapi közleményében hangsúlyozta, hogy a vonatkozó törvények és a belső szabályzatok alapján szabja a tarifáit, ezt az „egyértelműen meghatározott díjszámítási módszertant” pedig a magyar fél is jól ismeri. Hozzátették, hogy módszertanukat erre szakosodott, nemzetközi tanácsadók is vizsgálták, és arra jutottak, hogy a Janaf egyformán kezeli a partnereit és megfelel a globális gyakorlatnak.

Ezután felszólítást intéztek a Mol felé: „Az árképzés elsősorban a vezeték kihasználtságától függ, ezúton arra ösztönöznénk a Mol-csoportot, hogy végre kezdjen el nagyobb mennyiségű nyersolajat szállítani. Kiemeljük továbbá, hogy más partnerek, amelyek finomítói a vezeték mentén találhatók, ötször annyi nyersolajat szállítanak évente, mint a Mol-csoport, holott olyan hazai piacokon működnek, ahol jóval alacsonyabb a kőolajszármazékok iránti kereslet”.

Kitértek Szijjártó Péter orosz-ukrán háborún való nyerészkedéssel kapcsolatos állítására is. Úgy fogalmaztak:

Ha valaki hasznot húz a jelenlegi helyzetből, az bizonyosan nem Horvátország, hanem Magyarország, amely továbbra is orosz nyersolajat importál, miközben Horvátország következetesen erősíti az ellátási diverzifikációt és az energiahordozók forrásait”.

Végül jelezték, hogy ők felelős és átlátható partnerei valamennyi európai szomszéduknak, és ugyanezt várják el viszonzásképpen is — tényeken és kölcsönös tiszteleten alapuló nyílt párbeszédet, nem pedig valótlanságokat és alaptalan vádaskodást.”

Az éles hangú üzenetváltás egyébként nem most kezdődött a horvátok és a magyarok között. Szijjártó szombaton arra reagált, hogy pénteken Andrej Plenkovic horvát kormányfő és Ante Susnjar gazdasági miniszter is visszautasította a magyar tárcavezető korábbi állításait. Szijjártó korábban azt nyilatkozta, hogy Horvátország kihasználja a válságos helyzetet és háborús felárat szed a Magyarországra szállított kőolaj után.

A Mol pedig múlt szerdán szállt vitába az Adria-vezeték üzemeltetőjével: a magyar cég közölte, hogy a kapacitáspróba nem megfelelő eredménnyel zárult. Erre azt válaszolta a Janaf, hogy éppen a Mol kérte a csökkentést.