Szaúd-Arábia korábban napi egymillió hordós termeléscsökkentésre tett ígéretet augusztustól az ország nemzeti hírügynökségének jelentése szerint.
A két bejelentés hírére az olajár emelkedésnek indult.
A déli órákban a Brent nyersolaj ára 0,94 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 76,12 dolláron, a WTI ára 0,92 százalékkal emelkedett 71,29 dollárra.
Az olajár az év eleje óta több mint tíz százalékkal csökkent. A Brent ára egy évvel ezelőtt 110 dollár felett állt.
A világpiaci olajár idei csökkenése Kína vártnál gyengébb gazdasági fellendülésére, az Egyesült Államokban eluralkodott recessziós aggodalmakra, valamint a nagy tételekben a világpiacra kerülő orosz és iráni olajkínálatra vezethető vissza. Csökkenti az olajárat a jegybankok monetáris szigorítása is annak a gazdasági növekedésre és így az olajkeresletre várhatóan gyakorolt negatív hatása miatt. A dollárkamat emelése pedig a dollár erősödéséhez vezethet, ami szintén olajár-csökkentő hatást fejt ki.
Rövidesen tetőzik a világ olajfogyasztása
Gyorsan csökken a kőolaj iránti igény növekedési üteme, sőt, még az évtized folyamán csökkenésbe is fordulhat az olajfogyasztás. Főként az elektromos autók térhódítása az ok, a de a környezetkímélő megoldások például a légiforgalomban is mérséklik a keresletet. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget