Meredeken emelkednek az olajárak a nemzetköz piacokon, a Brent nyersolaj hordónkénti ára több mint egy hónap után először haladta meg a 90 dollárt hétfő reggel.
Röviddel 8 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,76 dollárral (3,14 százalékkal) 90,86 dollárra emelkedett, de a nap kezdetén még ennél is magasabban, 91,41 dolláron is jegyezték.
A kőolaj drágulását továbbra is az Egyesült Államok és Irán közötti légicsapások okozzák. Az amerikai erők az éjszaka folyamán kilencedik légicsapás-sorozatukat hajtották végre, miközben az iráni Forradalmi Gárda rakétatámadást indított egy Jordániában található amerikai katonai támaszpont ellen.
A Press TV a Forradalmi Gárda közleményére hivatkozva arról számolt be, hogy megtámadtak a Hormuzi-szorosban közlekedő két tankert, amelyek irányíthatatlanná váltak. Az iráni hadsereg korábban ezt az útvonalat „rendkívül veszélyesnek és jelenleg teljesen lezártnak” minősítette.
Eközben a Baker Hughes olajipari szolgáltató adatai szerint az Egyesült Államokban működő olajfúrótornyok száma héttel 452-re nőtt a múlt héten, ami tavaly május óta a legtöbb.
