A hírt Varga Mihály osztotta meg egy Facebook-posztban.
A pénzügyminiszter azt írta: a költségvetés biztosítja a 13. havi nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 520,5 milliárd forintot, így a februári ellátással együtt összesen 1041 milliárd forintot fordítanak a nyugdíjakra.
A nyugdíjasok februárban átlagosan 460 ezer forintot kapnak kézhez.
Emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét, ezt be is tartotta.
A nyugdíjak összegét 2010 óta közel a több mint a kétszeresére emeltük, vásárlóerejüket pedig 20%-kal javítottuk
- fogalmazott a tárcavezető.
A kormány tavaly 18,5 százalékkal emelte a nyugdíjakat, idén további 6 százalékkal toldja meg ezt.
A baloldal elvette, mi visszaadjuk - tette hozzá a miniszter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste