Lantos Csaba energiaügyi miniszter jegyezi az atomtörvény parlament előtt fekvő módosítócsomagját, amely több mindenről rendelkezik, de egyebek mellett
hatályon kívül helyezi azt a rendelkezést, ami az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) hatáskörébe utalja az ionizáló sugárzás elleni védőeszközök forgalomba hozatalának engedélyezését és sugárvédelmi minősítését, illetve megvonja az elnöktől az ezzel kapcsolatos rendeletalkotási jogot.
Ilyen termékek például
- a radioaktív vagy Röntgen-sugárzás ellen védő ruhák,
- kötények,
- kesztyűk
- és szemüvegek.
A törléssel együtt nem jelölik meg, hogy az OAH helyett a tevékenységet mely szervezet végezze, de az információk szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelölheti ki a céget.
A törvény erre az alig észrevehető, „hatályon kívül helyező” pontjára az MSZP egy, a tervezethez benyújtott módosító indítványa hívta fel a figyelmet
- írja a Népszava.
A szocialista Tóth Bertalan által jegyezett indítvány
- nem javasolja elvenni a sugárzás elleni védőeszközök engedélyezését a hazai nukleáris hatóságtól;
- arra is felhívja a figyelmet, hogy a törvényjavaslat a feladat ellátására új szervet nem jelöl ki.
Az ellenzéki párt képviselője szerint egy ilyen lépés biztonsági kockázatokat rejt.
A javaslathoz nincs indoklás, de az általános parlamenti vitájába Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára azt mondta, hogy
a kabinet most csak egy, az ellenőrzést a gyártók felelősségi körébe utaló 2016 uniós rendeletet érvényesített; az időzítést azzal indokolta, hogy a kapcsolódó szakaszokhoz most nyúlnak hozzá.
A hatóság pedig azt közölte a lappal, hogy
OAH az Orbán-kormány által benyújtott módosító indítványokat véleményezte, azokkal egyetért.
A lap szerint fura, hogy az Orbán-kormány 2015-ben az OAH hatáskörébe utalta a sugárzás elleni védőeszközök engedélyeztetését, akkor, amikor a brüsszeli döntéshozatal alapján már ismerhették az ezzel ellentétes uniós elképzeléseket. Majd az atomtörvény több tucat módosítása során egyszer sem találtak alkalmat e pontok átírására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek