Egy közvélemény-kutatás szerint
a németek csaknem 75 százaléka úgy véli, idős korában nem fogja tudni fenntartani jelenlegi életszínvonalát, mert nem lesz ehhez elég magas a nyugdíja, és emiatt valamivel több mint felük azt tervezi, hogy nyugdíjasként is dolgozik majd.
A YouGov hétfőn közzétett felmérése szerint a megkérdezettek 54 százaléka akár 70 éves koráig is dolgozna, többnyire részmunkaidőben.
A válaszadók ötöde nyilatkozott úgy, hogy csak magasabb fizetéssel vállalna munkát nyugdíjasként, és mintegy harmaduk utasította el az időskori munkavállalás gondolatát.
A felmérés résztvevőinek mintegy fele arról számolt be, hogy nyugdíjas éveit külön megtakarításokkal is igyekszik biztosítani. Csaknem 70 százalék örömmel látná, ha az állam támogatná az értékpapírokba történő nyugdíjcélú befektetéseket.
Más országokban, például Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Svédországban és az Egyesült Államokban az értékpapírok és más pénzügyi eszközök hozama jelentős részét teszi ki a nyugdíjasok bevételének.
A német kormány azon dolgozik, hogy – igény esetén – lehetővé tegyék a nyugdíjasok visszafoglalkoztatását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le