Öt hónappal azután, hogy a kereszténydemokrata Friedrich Merz kormánya hivatalba lépett, megszülettek a konkrét intézkedések fő nyugati partnerünknél az ország átfogó modernizálása érdekében, amellyel a német kancellár a versenyképesség újbóli felvirágzása érdekében gyors és látványos változásokat vetít előre.

A magyarországi gazdasági kapcsolatokra is ösztönző hatással lesz, hogy Németország átalakul egy „digitálisan, hatékonyan és polgáraihoz közel működő” állammá, vagyis a kormányfő szavai szerint „visszatér a csúcsra” – ehhez a közigazgatás és jogalkotás példátlan reformprogramját valósítják meg a jövő évtől. 

Megvágják a bürokráciát, hogy élhetőbb legyen az ország

Az 40 oldalas csomag olyan, új szabályokat tartalmaz, amellyel összességében negyedével csökkennek a bürokratikus költségek, ami évente 16 milliárd eurót jelent.

Miközben karcsúsítják a kormányzat munkaerő-állományát, egyebek mellett felgyorsítják és megfizethetővé teszik az építőipar működését, megkönnyítik az orvosi szakmákban a külföldi képesítések elismerési folyamatát, illetve például a vízumfeldolgozást a jövőben a mesterséges intelligencia segítségével végzik.

A legtöbb intézkedés célja, hogy a lakosságnak egyszerűbbé váljon az élete, és például könnyebb legyen házat építeni vagy vállalkozást indítani – jelentették be a Welt szerint

Könnyebb lesz a külföldiek munkavállalása

A szoros határidőkhöz kötött modernizációs programban például

  • központosítják az online járműnyilvántartást, amivel 400 állami és helyi hatóságot tehermentesítenek
  • lehetővé teszik egy vállalkozás alapítását 24 órán belül egy webes portálon keresztül, amivel 600 kapcsolódó eljárást egyesítenek
  • létrehoznak egy olyan portált, ahol a polgárok konkrét javaslatokat tehetnek az állami működés fejlesztésére
  • bevetik a mesterséges intelligenciát a minisztériumokban képzésekre, modernebb szabályalkotásra
  • megszüntetnek olyan bürokratikus fékeket, amelyek miatt feleslegesen terhelődtek a cégek
  • megkönnyítik a szakképzett munkaerő beáramlását egy külföldről is elérhető, digitális ügynökség létrehozásával
  • a MI-t a bíróságokon, a közigazgatásban, illetve a vízumügyi eljárásokban is hadrendbe állítják a gyorsabb, átláthatóbb ügyintézés érdekében.

Nem teketóriáznak, lelövik a gyanús drónokat

Az EU vezető államában a migrációról és a drónvédelemről is határozatokat hoztak.

Most rendbe tehetjük a dolgokat: meg akarjuk erősíteni és szigorítani az európai menekültügyi rendszert – jelentette be Alexander Dobrindt (CSU) belügyminiszter, aki szólt arról is, hogy hamarosan egy új rendőrségi törvény lép életbe Németországban.

Eszerint jelentősen bővül a fegyveres biztonsági hatóságok, illetve a katonaság hatásköre, mégpedig a drónvédelem érdekében.

A drónok felderítésével, védelmével és elfogásával kapcsolatban létrehoznak egy új műveleti központot is, illetve olyan módosításokat eszközölnek, amelyek felhatalmazzák az illetékes szerveket a fenyegető, gyanús, támadó drónok hatástalanítására, akár kilövésére. 

A politikus is ember: egyikük kórházban, másikuk gyászol

A bejelentést megelőző, két napos kabinetülésen Patrick Schnieder konzervatív közlekedési miniszter összeesett az asztalánál, miután keringési problémák miatt rosszul lett – számol be a napilap. Egy kormányszóvivő szerint a CDU politikusát ezért óvintézkedésként a Bundeswehr kórházába szállították kivizsgálásra. A politikus szerdán már elhagyhatta az intézményt, az állapota stabil, de néhány napig még lábadoznia kell. Egy másik tárcavezető is idő előtt elhagyta a zárt ülést: Wolfram Weimer (CDU/CSU) kulturális államminiszter egy közeli családtagja halála miatti gyászra hivatkozva több hivatalos programját lemondta, és nem vett részt a kormánytagok csoportfotózásán sem.