Az elemzők által várt szintre lassult a németországi infláció márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése szerint.
Márciusban Németországban a fogyasztói árindex 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a februári 2,3 százalék után.
Decemberben még 2,6 százalékon, 11 havi csúcson állt az éves infláció Németországban.
Havi összevetésben szintén a vártnak megfelelően, 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban, miután februárban 0,4 százalékos emelkedést mértek.
A Destatis közleménye szerint Németországban éves összevetésben az energiaárak 2,8 százalékkal estek a februári 1,6 százalékos csökkenést követően, miközben
az élelmiszerárak 2,9 százalékkal emelkedtek
a februári mérsékeltebb, 2,4 százalékos növekedést követően. A szolgáltatások árnövekedése a februári 3,8 százalékról 3,4 százalékra mérséklődött márciusban.
A gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció a februári 2,7 százalék után 2,5 százalékra lassult márciusban.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex-emelkedés mértéke éves bázison 2,3 százalékra lassult márciusban a februári 2,6 százalékról, és 0,4 százalékra mérséklődött februárral összevetve, amikor 0,5 százalékos fogyasztói áremelkedést jegyeztek föl januárhoz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól