Míg alig két évvel ezelőtt a varsói tőzsdén jegyzett, lengyelországi multicég jelentős bővítéseket, például kétezer új üzlet nyitását vette tervbe a német piacon, most mégis a Pepco-boltokat üzemeltető német leányvállalat fizetésképtelenségét jelentették be.
A Pepco Group arra hivatkozik, hogy ugyan Európa szerte profitál az olcsóbb árakra érzékeny vásárlók spórolási szokásaiból, ám nagyon intenzív a nyomás az iparcikk-kereskedők versenyében, ezért változtatnia kell.
Tavaly Ausztriából vonult ki a magyarok körében is népszerű márka, a mostani, friss bejelentés pedig az összesen 18 országban üzemeltetett négyezer üzletük közül csak a németországiakról szól, nem említi a hazánkban lévő 266 Pepco-boltot.
Ötszáz dolgozó várja, hogyan alakul a jövője
A csoport át kívánja strukturálni németországi fiókhálózatát: ennek érdekében a Pepco Germany 2025. július 21-én önigazgatási eljárást indított a Berlin-Charlottenburg kerületi bíróságon – idézi a német Bild a vállalat csődvédelemről szóló közleményét.
Ebben nem térnek ki arra, hogy az ottani 64 üzletből melyiket fogják biztosan bezárni, arról viszont megemlékeznek, hogy a 2022-es piacra lépés óta számos kihívással kellett megküzdeniük, aminek eredményeként a német boltjaik jelenleg veszteségesen működnek – az erős versenyben többek között a magas bérköltségek miatt is.
A kontinens ruházati, lakberendezési és dekorációs, illetve játékpiacát 2004 óta hódító hálózat boltjai Berlinben, Magdeburgban, Lipcsében, valamint a Rajna- és a Ruhr-vidéken találhatók, ahol összesen körülbelül 500 embert foglalkoztatnak.
Rekordbevétel a csoportnál, de sok a kihívás
A bejelentés szerint most a Pepcot úgynevezett „védőpajzs eljárás” keretében szervezik át a németeknél, amihez a hitelezők védelme érdekében ideiglenes vagyonkezelőt is kirendeltek – a teljes folyamatot a cégcsoport részvényesei finanszírozzák.
Mint jelezték, jó esélyeket látnak, hogy a jövőben is sikeresek legyenek a nehézségekkel teli piacon, és egyelőre az érintett üzletek nyitva vannak, továbbra is kínálják a legújabb kollekciókat.
Két hete a Pepco Csoport rekordösszegű harmadik negyedéves árbevételt, 1,1 milliárd eurót jelentett, amely az előző évhez képest 7,7 százalékos növekedéssel ér fel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt