A Pepco egy hétfőn késő este benyújtott szabályozói bejelentésben közölte, hogy beszünteti tevékenységét Ausztriában, mivel nem látja előre, hogy az osztrák piac eléri-e az elvárt hozamot.
A varsói tőzsdén jegyzett Pepco, Poundland és Dealz márkák tulajdonosa, amelynek tavaly december végén 4832 üzlete volt, 2021 szeptemberében 73 üzlettel lépett be az osztrák piacra – írja a Reuters.
A kivonulás javítja a 2024-re vonatkozó cash flow-ját és annak alapjául szolgáló jövedelmezőségét, és lehetőséget biztosít, hogy olyan más piacokra is összpontosítson, ahol nagyobb hozamot tud elérni.
Leszögezték, hogy a döntés nem érinti a Nyugat-Európában meglévő növekedési stratégiáját és a cég más tevékenységét sem. A Pepco a múlt hónapban azt is közölte, hogy a kereskedelmi feltételeket továbbra is kihívást jelentenek Európa zömében, az idei évre vonatkozóan azonban továbbra is óvatosan optimista.
Aranyéletük van a munkavállalóknak ezeknél a cégeknél
A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform 2024-ben már harmadik alkalommal készítette el Top Employers Hungary listáját, amely a korábbi és jelenlegi alkalmazottak véleménye alapján állapítja meg Magyarország legkedveltebb munkahelyeinek rangsorát.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben