Kisiklott egy személyvonat Baden-Württemberg délkeleti részén, a Biberach kerületben: a tömegszerencsétlenségben legalább hárman meghaltak, és becslések szerint több tucatnyian megsérültek, köztük többen súlyosan – jelentette a német sajtó vasárnap este.
A baleset helyszínéről készült első fotók egy sárga-fehér vonat kocsijait mutatják az oldalukra borulva egy erdőn át vezető sínpályán. A fotókon letört ágak láthatók, és a vonat egyik tengelye is leszakadt a balesetben, ami néhány méterrel arrébb, a vágányok szélén hever.
Korábban egy vihar sújtotta a régiót, egyelőre nem tudni, hogy a balesetnek van-e köze ehhez.
A rendőrségi szóvivő kezdetben nem kívánt nyilatkozni a sérülések súlyosságáról, mert a baleset okának kivizsgálása még folyamatban van.
A mentőszolgálatok jelenleg is az utasok evakuálására és a sérültek ellátására koncentrálnak – jelentette este fél tízkor a Berliner Morgenpost.
A hírek szerint a vonatbaleset 18:10 körül történt Riedlingen közelében, Ulmtól délnyugatra, Felső-Svábföldön. A regionális expresszvonaton körülbelül száz utas tartózkodott.
A helyszínen most is nagyszámú mentőalakulat dolgozik: tűzoltók, mentők, valamint az állami és a szövetségi rendőrség, továbbá a tartomány belügyminisztere is oda sietett, hogy részt vegyenek a mentési akcióban, amely várhatóan éjszakába nyúlóan eltart.
A tudósítások szerint az sem kizárt, hogy több halálos áldozatról érkeznek még jelentések.
A helyzet súlyosságára utal az is, hogy a reutlingeni irányítóközpont úgynevezett „tömeges balesetet” jelentett kora este – a mentőszolgálatoknál ez olyan helyzetet jelent, amelyben nagyszámú sérült vagy beteg embert kell ellátni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor