Fontos szintet lépett át az államilag támogatott munkáshitelek állománya a K&H-nál – közölte a pénzintézet. A hitelkonstrukció célja, hogy támogassa a fiatal felnőttek elindulását a munka világában, legyen szó az első lakásbérlésről, költözésről, eszközbeszerzésről vagy a munkába állás kezdeti költségeiről.
A munkáshitel összege 500 ezer és 4 millió forint között lehet, az összeget 2–10 év alatt kell törleszteni, az állami kezességvállalás mellett biztosítja a kedvezményes feltételeket. Az egyetlen kötelező teher a 0,5 százalékos éves kezességvállalási díj, ami a tőketartozás után fizetendő. A K&H kalkulációi alapján egy 2 millió forintos hitel esetén a havi törlesztőrészlet nagyjából 17 ezer forint, míg egy 4 millió forintos hitel esetén körülbelül 34–35 ezer forint lehet, 10 éves futamidő mellett. Mivel a kamatot az állam fizeti, a törlesztések kizárólag a tőke és a kezességi díj alapján alakulnak.
A több mint 5200 megkötött K&H-s munkáshitel-szerződés eredményeként 20,5 milliárd forintot helyezett ki a K&H az érintetteknek. Ebből az is látszik, hogy a legtöbb igénylő a legmagasabb, 4 millió forintos összeget igényelte.
Fontos pillér
„A munkáshitel valódi segítséget jelent azoknak a fiataloknak, akik a munkába állás időszakában szeretnének biztonságos anyagi háttérrel elindulni. Az első lakhatás, költözés vagy munkakezdés költségei komoly kihívást jelentenek, ezért ez a konstrukció az önállósodás egyik kulcsa lehet” – mondta Molnár Gergő, a K&H Bank lakossági marketingvezetője.
A K&H tapasztalatai szerint a munkáshitel iránti érdeklődés az év második felében tovább erősödhet, ahogy a nyári munkavállalás után egyre többen lépnek tartós munkaviszonyba. A program egyszerre illeszkedik a fiatalok életkezdési igényeihez és a kormányzat azon céljához, hogy stabil, magyarországi megélhetést és munkavállalást támogasson a 20–25 éves korosztályban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket