Az Agrárminisztérium közlése szerint az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, az ásványvíz-palackozókat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, a szikvíz-előállítókat, továbbá a helyi termelői piacokat vizsgálják.
Hozzátették, a célterületek ellenőrzését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával a vármegyei kormányhivatalok és járási hivatalok szakemberei végzik.
Kapcsolódó
A közleményben azt írják, az idei ellenőrzés-sorozaton számos, tipikusan a nyári programokhoz kötődő területen végeznek ellenőrzéseket a szakemberek, így vizsgálni fogják egyebek mellett a nyári lovas táborokban tartott lovak állategészségügyi állapotát, valamint a tartási és üzemeltetési körülményeket.
Fókuszba kerül továbbá a szezonális fröccsteraszokon árusított alkoholos italok élelmiszerbiztonsági és minőségi, valamint a létesítmények higiéniai megfelelősége.
Az Agrárminisztérium hangsúlyozta, a magyar élelmiszerlánc-felügyelet nemcsak a szezonális ellenőrzések időszakában, hanem egész évben elhivatottsággal végzi munkáját, hogy az élelmiszerbiztonságot fenntartsa, a fogyasztók és a tisztességes magyar előállítók, termelők érdekeit védje.
Ha ilyen pattogatni való kukoricát vett, azonnal vigye vissza!
Újabb terméket vesznek le az áruházak polcairól. Mutatjuk az érintett popcorn adatait.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak