Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azt mondta:
minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások programnak köszönhetően; a 65 milliárd forinttal rendelkező program legfőbb célja a területi különbségek csökkentése.
Kapcsolódó
Szerint minden ország versenyképessége annál erősebb, minél kisebbek a területi különbségek, és Magyarország ebből a szempontból meglehetősen tagolt.
Példaként említette, hogy
Budapest fejlettsége magasan meghaladja az uniós átlagot.
- Ha 100 százaléknak vesszük az európai uniós átlagot, akkor Budapest 163 százalékon áll,
- míg Pest vármegye 67-68,
- de például az Észak-Alföld 48 százalék.
Az MTI tudósítása szerint a miniszter azt mondta: újabb motor lesz a fejlesztésben a Versenyképes járások program, és míg a Modern városok program vagy a Magyar falu program településekre koncentrált, ez a térségi fejlesztési logikát állítja középpontba, és a megvalósításhoz a települések együttműködésére is szükség lesz.
A miniszter úgy vélte,
a 174-ből 141 járás nagyobb összeget kap a fejlesztésekre, mint amennyi az iparűzési adó növekményükből következne, de a maradék egynegyed rész sem jár rosszabbul, mert ők viszont a magasabb összeget mindenféle korlátozás nélkül pályázhatják.
A fejlesztési célokat a legtágabban határozzák meg, sőt, üzemeltetésre, fenntartásra is fordítható a támogatás.
Navracsics Tibor szerint
térségben kell gondolkodni, mert egy-egy nagyvárosba a környékről is bejárnak dolgozni, hozzájárulnak a gazdaság megerősítéséhez, a szolgáltatások fenntartásához, ezért nem csak a városi infrastruktúrát kell fejleszteni, de például a bejárást könnyebbé tevő közösségi közlekedést, vagy az egészségügyi szolgáltatásokat, amit a térségben élők is igénybe vesznek.
Navracsics Tibor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is járt, ott azt mondta:
járásonként lesznek fejlesztési fórumok, legalább három településnek kell összefognia, hogy fejlesztési javaslatot vigyen be a fórumra.
A fórum által elfogadott javaslatokat terjesztik be a minisztériumba, ahol azt nézik majd, hogy azok hogyan vágnak egybe az országos fejlesztéspolitikai elképzelésekkel.
Kitér arra is, hogy a polgármesterek eltérően ítélik meg a szolidaritási hozzájárulást, Budapest például a főváros kifosztásaként értelmezi ezt az intézkedést, Debrecen fideszes vezetője az elején heves kirohanást intézett a versenyképes járások védelmében, Székesfehérvár szintén fideszes polgármestere pedig az első pillanatban mellé állt.
Egy polgármester látókörétől függ, van, aki csak városban tud gondolkodni, van, aki a térséget is látja, és tudja, hogy a városa gazdaságát a környékben élők legalább olyan mértékben tartják fenn, mint a város polgárai
- fogalmazott a tárcavezető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Még nehezebb lehet özvegyi nyugdíjhoz jutni, sokakra komoly szigor vár

Merre tovább, munkaerőpiac? Új kutatás rántja le a leplet a hazai trendekről és kihívásokról
Elon Musk mindenkit átvert, perre mennek

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa
