Egyszerűbben és érthetően kell megszólítani az adózókat, hogy megértsék, mit jelentenek számukra a változások, mire kell figyelniük; ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) öt éve indított Közérthetőségi Programjának fő célja – mondta el Vágujhelyi Ferenc. Felidézte, hogy aki az elmúlt években intézett ügyet a NAV-nál, például fizetett gépjárműadót, küldött be adatlapot, vagy akár csak elfogadta szja-bevallási tervezetét, érzékelhette:
adózni egyre egyszerűbb.
Az elnök rámutatott: a közérthető kommunikáció nem pusztán egy kényelmi szolgáltatás; ha az ügyfél pontosan érti a szabályokat, az nagyban segíti az önkéntes jogkövetést, csökkenti a hibalehetőségeket és az ügyintézéssel járó stresszt is.
A programban egyszerűbbek, áttekinthetőbbek lettek a NAV tájékoztatói, útmutatói, és az ügyfeleknek küldött levelek. Az adózóknak nem a jogszabályok közül kell kibogarászniuk a teendőket, a lényeg rögtön kiderül: mit kell tenni, mi a határidő, mennyit és hová kell fizetni, vagy épp, hogy mik a következményei a mulasztásnak, vagy milyen kedvezmények járnak az adóból – részletezte.
Az adóhatóság elnöke kijelentette: kétségtelen, hogy bevált a Közérthetőségi Program; nemcsak a felületek és a szolgáltatások, hanem az adózás nyelve is folyamatosan egyszerűsödik. Az ügyfélcentrikus, könnyen érthető hivatali kommunikációról szóló tapasztalatokat a NAV összegyűjtötte, az erről szóló módszertani kiadvány pedig már el is érhető a honlapon – jelezte Vágujhelyi Ferenc.
Ismertetése szerint Az érthető hivatal című kiadvány részletesen, gyakorlatorientáltan ismerteti a NAV Közérthetőségi Programjának lépéseit és eredményeit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek