A NAV újfajta digitális szolgáltatásai és az ellenőrzések változásai szerepeltek a középpontban az Adókerekasztal első ülésén, amelyet azért szervezett az adóhivatal, hogy a legnagyobb adótanácsadók visszajelzései segítségére legyenek szolgáltatásainak fejlesztésében, ügyfélbarát elemeinek erősítésében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az Adókerekasztalt, amelyre a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó, könyvelő cégek, illetve szervezetek képviselőit hívták meg, a jövőben negyedéves rendszerességgel tartják majd.
A kezdeményezés célja, hogy a NAV az adószakmával közösen és együttműködve segítse a tisztességes adózókat, fejlesztéseivel a leghatékonyabban járuljon hozzá a vállalkozások versenyképességének növeléséhez, és mindent megtegyen az adóelkerülők legális útra tereléséért – írták.
- Az egyik, sok kérdést és megjegyzést kiváltó téma az adategyeztetési eljárás volt.
Ez az új jogintézmény teljesen megváltoztatja a NAV ellenőrzési gyakorlatát, hiszen az adózók kapnak elsőként lehetőséget az eltérésből eredő hibák kijavítására, nem a revizorok. A NAV lehetőséget ad arra, hogy az adózók saját hatáskörben, saját üzletpolitikájuk, számvitelük rendszerében igazítsák ki az adateltéréseket, ezért az új eljárásban nagyon fontos szerep hárul a könyvelőkre, adótanácsadókra.
- Az Adókerekasztal résztvevői megvitatták azt is, hogyan lehet még népszerűbbé tenni az online nyomtatványkitöltő alkalmazást (ONYA), amely több mint száz intézni valót egyszerűsít.
Az állampolgárok adótudatosságát jól mutatja, hogy az szja-ból járó kedvezményeket januárban több mint 150 ezren itt érvényesítették. Érdekes, hogy hiába sokkal egyszerűbb a túlfizetés átvezetését vagy kiutalását is az ONYA-n keresztül kérni, januárban mégis háromszor többen választották erre a bonyolultabb, de már megszokott űrlapos megoldást.
A meghívott szakemberek javasolták, hogy a NAV több oktatóvideót tegyen közzé az ONYA-ban elérhető funkciókról, azok használatáról.
Az ugyancsak sok kérdést és megjegyzést kiváltó elektronikus áfarendszerrel (eÁFA) kapcsolatban több szakember annak előnyeit emelte ki. Az eÁFA amellett, hogy közvetlen hozzáférést biztosít a NAV rendelkezésére álló tranzakció-alapú adatokhoz, digitalizálja a bevallási folyamatot, plusz a számlabefogadókat mentesíti az úgynevezett M-lapos adatszolgálatás alól, és azt a vállalkozások saját nyilvántartásuk ellenőrzésére is használják. Ugyanakkor megjegyezték, hogy több gyakorlati útmutatót várnának a NAV-tól.
Megérkezett a bevallási tervezet, amire mindenki várt
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az adóbevallási tervezetét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelyek a mai nappal elérhetővé váltak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek