Indul a harc az illegális árusok ellen a Nagybani Piac környékén Budapesten. Péntektől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai és végrehajtói a társhatóságokkal közösen ellenőrzésekkel és fokozott hatósági jelenléttel lépnek fel a környéki parkolók illegális árusaival és más szabálysértőivel szemben – idézte az Infostart Linczmayer Szilviát.
A NAV a kommunikációs vezetője elmondta, leginkább a nagyáruházak parkolóinál fognak razziázni, augusztus 15-étől fokozott hatósági jelenlétre lehet számítani. A NAV-hoz ugyanis számtalan információ jutott el arról, hogy az árusok nem szabályszerűen használják a parkolót, elmondásuk szerint azért használták a közeli nagyáruházak parkolóit, mert nyitás előtt értek oda és pár terméket értékesíteni akartak.
Ehhez képest mostanra gyakorlatilag elözönlötték a parkolót és a nagybani piac környékét is, a nagy bármely szakaszában szabályellenesen működnek nyitás előtt, illetve után is.
„A NAV fellépésére azért van szükség, mert ezen árusok többsége illegális árus”
– mondta Linczmayer Szilvia.
Hozzátette, tapasztalat az is, hogy nagyon sokan adószám nélkül, kontárként árulnak, miközben gazdasági tevékenységet végeznek. Súlyos szankciókkal jár a nyugtaadás elmulasztása és az adószám nélküli értékesítés is, de az is, ha valaki jövedéki terméket engedély nélkül értékesít vagy nem tudja igazolni az áru eredetét.
A NAV ilyenkor bírságot szab ki, ami a tényállástól függően 2 millió forint is lehet.
A NAV a rendőrséggel, a NAV Bevetési Igazgatóságával, a Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal és a Pest Vármegyei Kormányhivatallal működik együtt, így az összes szabálysértést gyorsan, közösen és hatékonyan fel lehet mérni és meg lehet oldani, és valószínűleg meg lehet tisztítani azt a területet az illegális árusoktól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló